30.-rész -Félek

Sziasztok! Először is nagyon sajnálom a késést, de minden összejött.
Másodszor pedig itt az új rész, remélem tetszeni fog, és az új design is. Nagyon örülnék néhány kommentnek, mert 84 feliratkozóból kb 6-7 ír rendszeresen megjegyzést. Persze annak is nagyon örülök de..na mindegy. Jó olvasást.
Hope szavai felkavartak engem teljesen belülről. Nem tudom, hogy mit érzek még iránta, nem tudom, hogy szeretem-e. Egyáltalán miért jött vissza? Már kezdtem őt elfelejteni, most meg újra megjelent az életemben.
-Figyelj. - szólt, miközben elővett a táskájából egy fényképet. Azt a fényképet, ahol együtt voltunk és megcsókoltuk egymást.
-Tedd el.- szóltam rá, majd határozott mozdulattal kitéptem a kezéből és megnéztem.- Miért csinálod ezt velem?- fordultam felé.
-Mert szükségem van rád! Zayn értsd meg nem tudok élni nélküled.- nézett a kezemben lévő képre.- Szeretlek, és hiba volt amit tettem. Tudom, hogy ezzel  elvesztettem minden bizalmad, de visszafogom nyerni, mert tudom te is érzel még irántam valamit.- kezével végigsimított a combomon.
Érintésére kirázott a hideg, szívem hevesen dobogni kezdett. Talán igaza van.
Az üveget leraktam a kezemből és ismét felé fordultam. Szemei sötétek voltak, de érzelemmel teliek.
Egy pillanatra elmélyedtem elsötétült szemeiben, majd azt vettem észre, hogy egyre jobban közeledik, mígnem ajkaink összeforrtak. Már megint elkövettem életem legnagyobb hibáját, már megint bedőltem neki. De úgy érzem, hogy muszáj.
Néhány másodperc múlva elváltak ajkaink, mindketten levegőért kapkodtunk.
-Látod? Ha nem szeretnél nem csókoltál volna vissza.- mosolyodott el.
-Hiba volt, ahogy te is egy nagy hiba voltál az életemben! Hope..-fújtam ki a levegőt.- menj vissza, menj el, elegem van belőled. Mondd hol laksz most, és kiteszlek, mert ez nem  oké. Akkor és most is megmondom neked, hogy vége. Továbbléptem, és nemsoká..- szavaim elakadtak, nem akartam neki megmondani, hogy apa leszek.
-És? Mi lesz nemsoká?
-Semmi.- sütöttem le szememet, majd újra a gázra tapostam. -Mondd hova vigyelek!
Hope megforgatta a szemeit és motyogott valamit az orra alatt, majd lediktálta a címet. Klassz most már taxis is vagyok.
Az úton nem szóltunk egymáshoz, néha próbálkozott és megsimította a kezem, amibe teljesen beleborzongtam, de nem mutattam magamon. Mereven bámultam az utat, nem törődtem vele.
Fél óra kínos csend után  megérkeztünk a hotelhez, ahol jelenleg lakik. Remélem a lehető leghamarabb elmegy innen, és nem lesz a közelembe.
-Gondold át.- mondta, és kinyitotta a kocsi ajtaját, majd kiszállt.
Mire észhez kaptam, hogy meg kell kérdeznem mi volt ez az  egész múlt éjjel, már a bejáratnál volt.
Gyorsan kiszálltam az autóból, utána siettem.
-Várj.- rántottam vissza karjánál. -Még beszélnünk kell valamiről.
-Na  ugye? -kezeit átfonta nyakam körül, és megpuszilt, megölelt.
-Hoho. Te valamit félreértesz.- toltam el magamtól.- A múlt éjjelről akarok beszélni. Mit  csináltál? Zoé miért hiszi azt hogy lefeküdtünk és te miért mondtad ezt a kis barátnődnek?
-Ezt meg honnan veszed?- nevetett. Látszott rajta, hogy tudja miről van szó, már hogyne tudná.- Igen. Megtörtént. És?! Ez várható volt. Mind ketten részegek voltunk, hiányoztunk egymásnak. -tárta szét karját.
Kínosan elnevettem magam. Amolyan " menj a francba " nézéssel visszaültem a kocsiba és elhajtottam onnan. Lehet pofátlanság, de ez a lány az őrületbe kerget.
Ismerem őt mint a tenyerem, és sajnos ő soha nem hazudna, főleg nem nekem. Mindig is az őszinteségét szerettem benne a legjobban.
-Te idióta!- csaptam idegesen a kormányra, ismét az üvegért nyúltam.
Nagyot húztam belőle, már majdnem kiürítettem a teljes üveget.
Lehet igaz amit mondott? De akkor..akkor megcsaltam Zoét.
Egy érzés, ami belülről szét tép. Azt hiszem megéreztem a bűntudatot, ami nem jó. Még soha nem éreztem ilyet, mert mindig mindent bevallottam. De most, most félek. Félek, hogy összetöröm ezzel a lányt, aki  a gyerekemet hordozza, a lányt akivel az elmúlt hónapokban boldog voltam.
Gondolataimat a telefonom szakította félbe. Ránéztem a kijelzőre, Perrie neve villogott.
Kedvtelenül nyúltam érte, majd a fülemhez emeltem.
-Most nincs olyan kedvem hogy trécseljek akárkivel is.- szóltam bele a telefonba.
-Hát rendben. Most pont nem érdekel hogy mi van veled. Azonnal haza kell jönnöd!- hangja feszült volt, és aggodalmas.
-Mi történt?
-Zoé baromira begörcsölt. Kapott egy üzenetet és onnantól kiakadt. Zayn gyere haza kérlek.
-Ott van nálunk? Ott vagyok nem soká.- idegesen raktam le a telefont, vágtam a mellettem lévő anyósülésre. Bármit csak ezt ne. Ebben tuti benne van Hope keze is, és ez nem csak az ő hibája. Ismerem őt, mint a tenyerem, és tudom, nem nyugszik, míg meg nem szerzi amit akar. Azaz engem. Én meg itt ülök, sajnáltatom magam, míg a lány akit szeretek otthon van.
Utamat hazafelé vettem, egyre erősebben tapostam a pedált.

-Mi történt? Hol van Zoé?- törtem be az ajtón, azonnal keresgélni kezdtem szemeimmel.
Az alkohol még csak most kezdett hatni, szédülni kezdtem, ezért az ajtónak támaszkodtam.
-A szobámban van. Már csökkent a fájdalma és most alszik.- mondta Perrie, miközben egy pohár narancslevet szürcsölgetett.
Ledobtam a kabátom a kanapéra, majd az emeletre siettem.
Kettesével szedtem a lépcsőfokokat, minél hamarabb mellette akartam lenni.
Az ajtóhoz érve lenyomtam a kilincset, egyenesen a szobába léptem. Sietősen rohantam az ágyhoz és leültem a szélére..
Zoé aludt. Kezét kezeimbe vettem, és simogatni kezdtem.
Lelkiismeretem egyre erősödött, ahogy láttam őt védtelenül feküdni.
Lassan közeledtem arca felé, majd gyengéden megcsókoltam homlokát.
Lassan és óvatosan felálltam, hogy fel ne ébredjen, elindultam kifelé, de akkor hallottam a hangját.
-Zayn.
Megpördültem tengelyem körül, majd visszaindultam felé.
Lassan felült, egy kicsit felszisszent, valószínűleg még mindig fáj a hasa. Ami szintén az én hibám, mert ha nem kezdek el inni, és nem megyek el bulizni, akkor ez nem történik meg.
-Itt vagyok kicsim.- simítottam meg karját, szemeim könnybe lábadtak.
Soha nem szerettem volna ezt. Soha nem akartam őt így látni, soha. És most, visszajött Ő, felforgatott mindent.
-Ne csináld ezt.- vette el kezeit kezemből. Semmi érzés nem látszott az arcán, ami falfehér volt. szemei el vörösek és keserűek voltak.- Ne légy álszent. Csak egy kérdés. Miért csináltad ezt?- államnál fogva kényszerített, hogy szemébe nézzek, amit nem tudtam megtenni.- Legalább elmondhattad volna, hogy figyelj Zoé bocsi de megcsaltalak a volt csajommal.- szemei könnybe lábadtak, amik hamarosan utat is törtek maguknak. Letörölte könnyeit arcáról, majd  a mellette lévő telefonjáért nyúlt, majd felém mutatta.
Lélegzetem elakadt, pulzusom a dühtől kétszeresre növekedett. Egy ismeretlen számról kapott egy képet, amin én és Hope vagyunk az éjjel. Tisztán kivehető, hogy ez az egész elkábítás- lefekvés dolog el volt tervezve. Hope engem ölelve mosolyog, egy szál melltartóban.
-Ne haragudj.- semmi több nem jött ki a számon, nem tudtam megszólalni a szégyentől. Mindig is elítéltem azokat, akik megcsalják a barátnőjüket, erre most én is ugyan ezt tettem.  Soha nem fogom magamnak megbocsátani.
-Ne haragudjak?- emelte fel hangját, keze arcomon csattant. Éreztem ahogy bepirosodik a bőröm. Megérdemeltem ezt a pofont.-Hát képzeld baromira dühös vagyok és haragszom rád. Mondd csak miért nem mondtad el? Miért kellett ezt csinálnod? Minden férfi egyforma és te is..
-Azért nem mondtam el, mert félek!- vágtam a szavába.
-Mégis mitől félsz?- tárta szét karjait.
-Hogy ezzel megbántalak és összetörlek. Értsd meg soha nem akartam vele lefeküdni, akkor is elkábított valamivel. És részeg voltam.- magyarázkodtam.
-Részeg voltál.- nevetett gúnyosan. Szemében látszott a megvetés, most már tudom, hogy miért mondják azt, hogy a szem a lélek tükre, és hogy a könny a lélek vére.. Mindent elárultak, amit jelenleg érez, és a könnyei is, amiket miattam hullajt. Már nem egyszer bántottam meg, már nem egyszer sírt miattam. Amikor először megláttam, boldog volt, most meg...most meg szomorú és keserű. Talán az életét is tönkre tettem, elköteleztem őt magamnak azzal, hogy gyereket vár tőlem.