31.-rész ~ Érzelmi zavar

Drága olvasók! Annyira hálás vagyok a sok feliratkozóért, és az 56.000 + oldalmegjelenítést. Köszönök mindent. Meghoztam az új részt, remélem tetszeni fog és hagytok valami megjegyzést. 

Soha nem voltam az az érzékeny fajta típus. Eddigi életem során mindig erősnek kellett mutatnom magam, akármi is volt. Kívülről mindig erős voltam, de belül...belül összetörtem. Pár éve legtöbbször csak a harag vezérelt, nem tudtam mit csinálok. És ami a legrosszabb, nem egyedül csináltam, hanem Vele. Vele, aki most az egész jövőmet, ami szépnek indult tönkretette egy teljes éjszaka alatt. Ebben az egészben nem csak ő a hibás. Most összetörtem egy lány szívét, röpke egy nap alatt. Azzal, hogy megcsaltam. Lelkiismeretem az suttogja, hogy kérjek tőle bocsánatot még ezerszer, a szívem pedig azt, hogy menjek el Hope-hoz, és legyek vele együtt újra. De akkor követném el életem legeslegnagyobb hibáját. Teljesen érzelem zavaros vagyok.

Zoé könnyes szemébe mélyen belenéztem, még mindig csillognak  a dühtől. Dühös rám, amit teljesen megértek.
-Zayn. Az, hogy részeg voltál nem magyarázat. -sóhajtott.- Az elmúlt napokban szinte folyamatosan részeg voltál.
-Tudom.- sütöttem le a szememet. Kezemet közelebb csúsztattam, de ő azonnal elhúzta onnan. Utál engem.
-Most hazamegyek.- lökte le magáról a takarót, majd a telefonért nyúlt. -Gondold már át, hogy mit akarsz.
Zoé kiment az ajtón, amit becsapott maga után. Legszívesebben utána mentem volna. Meg szerettem volna állítani, és megölelni, azt suttogni a fülébe, hogy szeretem. De közben ott van Ő. Fogalmam sincs mit érzek irántuk. Hope-ot talán nem szeretem már, és csak hiányzott, de lehet hogy ez nem így van.
Tekintetemet elvettem az üres ágyról, majd a semmit kezdtem bámulni. Gondolataim cikáztak, teljesen elbambultam.
Néhány perc elteltével a kopogásra eszméltem fel.
-Zayn.- lépett be a húgom, nem teljesen boldog arccal. -Normális vagy? Tudod, hogy Hope-ról megvan a véleményem, sosem kedveltem a csajt, sőt. Zoé kedves, aranyos, és ami a legfontosabb. Szeret téged te lüke.
-Figyelj.- álltam fel. -Nincs szükségem arra, hogy te is letolj. Tudom, hogy hibáztam, tudom, hogy nem kellett volna lefeküdnöm vele. Hagyj most békén.- fújtam ki a levegőt. Kiviharoztam az ajtón, le a földszintre a farmerdzsekimért. Felvettem és kimentem a kijáraton. Szükségem van a friss levegőre, szükségem van a  gondolkodásra.
A zsebemből elővettem a cigarettás dobozom, majd kivettem belőle egy szálat és meggyújtottam. Hátizsákomban egy üveg pálinka van, azt hiszem szükségem lesz rá.

Már egy jó ideje járom a várost, lábaim arra a helyre vezettek, ahová elvittem Zoé-t, mikor összejöttünk. Abba a parkba, ahol boldogok voltunk együtt. Nem voltak gondok, nem volt Hope se senki más. Csak Ő és én. Most azt kívánom, bár visszafordíthatnám az időt, de ez sajnos lehetetlen. Visszaforgatnám, és megoldódna minden. Vagy mégsem?
Gondolatok között leültem a fűre, majd nekidőltem az egyik fa törzsének. Hátizsákomból elővettem az italt. Felbontottam, azonnal a számhoz emeltem. Nagyokat kortyoltam, majd grimaszolva elvettem a számtól. Az erős alkohol marta a torkomat, de hamarosan elmúlt.
-Ha leiszom magam..- kortyoltam még egyet.- talán jobb lesz.
Ezzel az egy gondolattal, hogy talán jobb lesz döntöttem fejemet a fának, majd szemeimet lehunytam.
Az alkohol hatni kezdett, fejembe olyan erővel hasított a fájdalom, mintha baltával ütnék, mígnem álomba hajtott.

*Hope szemszöge*
Aggaszt, amit tettem. De szerelemben háborúban mindent lehet, és én elhatároztam, hogy visszaszerzem Zaynt. Nekem szükségem van rá, mert még mindig szeretem őt. Egyszer már megtörtént, nem akarom újra elveszíteni.
A hotelben ahol lakom, szinte utálnak, de megéri, mert így újra az enyém lehet.
Számat rágcsálva,  ujjaimmal dobolva az asztalom gondolkoztam.
Felálltam, majd a ruháimat sorba dobáltam a bőröndömbe. Felvettem a cipőm, majd az ajtó felé mentem.
Lent a földszinten a recepción kijelentkeztem, mert hazamegyek.

Sok gondolkodás után eldöntöttem, hogy elmegyek Zayn házához és beszélek vele. Döntenie kell, mert már én sem bírom. Erős vagyok, de ez a várakozás még nekem is sok.
Bekopogtam az ajtón, Harry nyitotta ki. Arcán a meglepettség, és az idegesség tükröződött. Pár éve ismertük meg egymást Zayn által. A barátságunk egyszer többre váltott, de ezt Zayn nem tudja és nem is tudhatja. Ha elmondanám neki, hogy akkor vele feküdtem le, semmi esélyem nem lenne nála.
-Te meg mit keresel itt?- jött ki az ajtón. Suttogott, csak azt nem tudom miért.
-Zayn-hez jöttem nem pedig hozzád. Hol van?- kérdeztem. Tekintetemet szemébe fúrtam, próbáltam ki olvasni, hogy mire gondol.
-Nincs itt.- közölte velem szárazon. -Már vagy egy órája elviharzott. Perrie mondta, hogy idegesen ment el. És szerintem neked is ideje lenne távoznod.
-Szóval te Perrie-vel vagy együtt?- nevettem el magam. Egyáltalán nem kedvelem a lányt, és meg is van rá az okom. egy drog függő álszent kislány volt mindig is. -Na jó Harry nekem erre nincs i...- az ajtó nyitódott, a szőkeség lépett ki rajta.
Arcáról azonnal lefagyott a mosoly, mikor meglátott. Semmit sem változott, mióta utoljára láttam.
-Te meg mi a francot keresel itt? -sziszegte  a fogai között.- Nem elég, hogy a bátyám most miattad van kiakadva? Nem elég, hogy a kapcsolatát tönkretetted?
-Na jó nekem erre nincs szükségem. -fordultam meg szemet forgatva, majd eljöttem onnan.
Tudhattam volna, hogy ő van otthon. Nála egy csepp esélyem sem volt. Zayn mindig is ezt csinálta. Ha valami baja volt, elment egy üveg pálinkával valahová.  Már csak is Louis maradt nekem. Vele a legszorosabb a kapcsolatom a mi kis bandánkban, ő biztos meg mondja nekem hogy hol van.
Bőröndömet magam után húzva indultam el Lou-hoz.

Az ajtó és a kapu csukva van. Talán nincs itthon.  Telefonomat előkotorásztam a fekete szegecsekkel díszített táskámból, majd a számát tárcsáztam.
Pár csöngés után egy álmos, dörmögős hang szólt a telefonba.
-Louis itthon vagy? Ha..Jól vagy? -kérdeztem aggodalmasan. Mintha éppen hányna vagy nem is tudom. Elég rosszul hangzik.
-Persze. Semmi bajom.
-Bemegyek jó?- raktam le a készüléket. Táskámat a bőrönd fogantyújára akasztottam, kabátomat levettem.
Soha nem hittem volna, hogy még egyszer ilyet csinálok. Fekete ingem ujját feltűrtem, majd a kapuba kapaszkodtam. Egyik lábam beakasztottam és megtámaszkodtam rajta, másikat pedig átlendítettem.
-Végre!- fújtam ki a levegőt. Már nem vagyok olyan jó formában, mint pár hete. Eléggé ellustultam.
A házkulcsot a bejárati ajtó előtti  kis szőnyeg alatt kerestem.
Mikor megtaláltam benyitottam a bejáraton. Kellemetlen szag csapta meg az orromat, grimaszolva emeltem le a tartóról a kapu kulcsát is.
Kimentem behozni a cuccaimat, hogy el ne lopják, míg én próbálok kiszedni belőle valamit.

Visszatérve a nappaliba, bezártam az ajtót magam mögött. Louis hangját vagy inkább köhögését a földszinti fürdőszobában hallottam.
-Te jó ég! -kiáltottam el magam. Louis rémesen nézett ki. Szemi vérvörösek voltak, fekete karikák húzódtak végig alatta.  A vécé mellett ült, kezében egy pohár víz volt. Közelebb mentem hozzá, és leguggoltam mellé.
-Gyere állj fel. -húztam fel karjánál fogva. -Jobban vagy már?
Nem szólt, csak bólogatott. Kivittem őt a kanapéra és leültettem.
-Hope.. Miért jöttél?
-Hát kösz. Tudtommal te hívtál meg Niall partijára.
-Nem úgy értettem. Örülök neked.
-Zayn-ről tudsz valamit? Nem tudod hol lehet most?
-Pár napja együtt mentünk egy kocsmába.- nevetett.- Valami parkot emlegetett. -erőtlenül kezét felemelte, majd az ajtóra mutatott. -Asszem hogy a...- húzta fejemet közelebb.
Fülembe suttogott egy nevet. Igaz érthetetlenül, de szerencsére tudtam miről beszél. Szóval Zayn oda ment.
Louis miután kinyögte hol is van szerinte rögtön álomba merült. Szegény elég ramaty állapotban van, szemétség lenne itt hagyni, de nekem most Ő fontosabb.
Egy takaróval betakartam Louis-t és egy pohár hideg vizet készítettem a mellette lévő kis asztalra néhány fájdalomcsillapítóval.
A bejárati ajtót kulcsra zártam, a kulcsot pedig visszatettem a kis szőnyeg alá.
Bőröndömet megfogva ismét útnak indultam. Talán ott lesz, talán megbocsát, talán újra együtt leszünk.