32.-rész ~ El kell őt felejtenem!

Sziasztok! Nagyon köszönöm a 96 feliratkozót, nagyon hálás vagyok. Ezer meg ezer köszönet érte. Már mindössze 8 rész van a legutolsóig, és vége. Azt akarom megkérdezni, hogy legyen epilógus? Fontos a véleményetek, legyen az hideg meleg, és ti is. Kérlek írjátok meg, hogy legyen-e mert akkor gondolkodni kezdek rajta :D Meghoztam az új részt, jó olvasást.
Xx Malik*


Fél óra gyaloglás után végre megtaláltam azt a parkot, amit Louis motyogott. Szemeimmel Zayn-t kerestem, de sehol sem találtam. Csalódottan ültem le az egyik padra, csendben hagytam, hogy a nap süsse hófehér bőrömet. A mögöttem lévő fára egy madár szállt, s csodás csiripelésbe kezdett. Mindig is szerettem

hallgatni ezt a "zenét". Olyan megnyugtató.
Egy óra pihenés és gondolkodás után nyöszörgést hallottam az egyik fa mögül.
Kíváncsian álltam fel, és mentem közelebb.
Mikor megláttam a személyt, aki holt részegen s falfehéren feküdt a fa tövében, szívem majd kiugrott a helyéről. Egy részt aggódtam is, de mást részt örültem.

Megtaláltam Őt. Aggódó tekintettel leguggoltam mellé, majd egyik kezemmel megsimítottam arcát. Nagyon rosszul nézett ki, talán rosszabbul mint Louis.
-Zayn.- szóltam halkan, óvatosan pofozni kezdtem, hogy ébredjen fel. -Zayn kelj fel! El kell mennünk, itt nem maradhatsz. Teljesen részeg vagy Zayn..- ráztam meg vállánál. Semmi reagálás, kezei maga mellé esnek. Elájult. -Zayn! Zayn! Kérlek ne csináld ezt! -ráztam továbbra is, egyre erősebben, de semmi. Az aggodalom egyre erősödött bennem, mígnem elkapott a sírás. Zayn falfehéren, sápadtan és eszméletlenül feküdt előttem. Hisztérikusan, kapkodva rohantam a táskámhoz a telefonomért. Azonnal a mentők telefonszámát kezdtem tárcsázni. Lediktáltam nekik a park nevét, majd visszatértem hozzá és leültem mellé. Kezét kezeimbe vettem s megszorítottam azt. Könnyeimmel küszködve szipogtam, hirtelen gondolatok támadták meg agyamat.
Ha nem jövök vissza, és nem erőszakoskodom, hogy jöjjön vissza hozzám, akkor talán ez nem történik meg. Boldog volt azzal a lánnyal, s én most felforgattam mindent és hazudtam. Hazudtam neki, pedig nem lett volna szabad. Gyerekkorunkban Zayn-nel megfogadtuk, hogy őszinték leszünk egymáshoz akármi legyen, de most megszegtem ígéretem, és ezzel talán mindent elrontottam. Ez nem egyszer fordult elő, Zayn majdnem meghalt pár éve alkohol mérgezésben, s az is az én hibám volt.
Gondolataimat a mentők szirénája zavarta meg. Felkeltem Zayn mellől, majd a mentősökhöz szaladtam.
Az autóból egy húszas éveiben járó  fiú szállt ki, valószínűleg most kezdte a szakmát. Őt követte a kicsit idősebb férfi is.
-Jöjjenek kérem! Ott van.- mutattam a fa felé, ahol Zayn van.
A két férfi azonnal oda sietett, majd megvizsgálták a fiút.
-Nincs eszméleténél! Jake hozd a hord ágyat!
A fiatalabbik fiú az autó felé sietett és kivette belőle a hord ágyat. Én félre álltam, hogy ne legyek útban. Bőröndöm fogantyúját szorongatva álltam, s vártam.
Zayn betették a mentőautóba, lélegeztető gépre kapcsolták. Nem értek ehhez, de ennyire komoly lenne?
Most már előtörtek a könnyeim, az idősebb mentőshöz szaladtam.
-Mi a baja? -kérdeztem türelmetlenül. Nem válaszolt, csak állt és írt valamit.- Mondja már el!- ordítottam rá, mire felkapta tekintetét.
-A fiú túl sokat ivott, valószínűleg alkohol mérgezése van. Talán a világ egyik legerősebb italából ivott meg egy üveggel, teljesen kiütötte magát. Sürgősen kórházba kell szállítanunk. Kérem, ha velünk akar jönni szálljon be.
Megfogtam cuccaimat, azonnal beugrottam a kocsiba. Ha valami baja lesz, azt sosem bocsátom meg magamnak.

A kórházhoz érve hagyom, hogy Zayn vegyék ki előbb. Azonnal bevitték az épületbe, én meg egyedül maradtam. Táskámból remegő kezekkel kotortam elő a telefonomat, s tettem a fülemhez.
-Harry. Gyere azonnal a kórházba.
-Mi? Hope ne szórakozz már! Minek?
-Mert Zayn  itt van! Gyere már be! -mondtam a sírás határán, hangom remegett ahogy egész testem is.
-Mi? Azonnal ott leszek.- mondta és lerakta a telefont.
Megfogtam a bőröndömet, szinte rohantam befelé a bejárati ajtón.

A recepcióhoz érve megkérdeztem hova vitték.
A nővér elidőzött a kereséssel, türelmetlenül doboltam a pulton.
-Még kivizsgáláson van, de az 53-as szobába fogják vinni.
Köszönés nélkül siettem fel a harmadik emeletre, majd ott leültem az egyik székre és vártam.
Idő közben küldtem Harry-nek egy sms-t, hogyha megérkezik megtaláljon.
Szinte ledermedve, sokkos állapotban, könnyes szemekkel bámultam magam elé. Semmit nem észleltem, még azt sem, hogy leültek mellém. Egy idős hölgy volt mellettem, és egy könyvet olvasott. A lépcső tetején kis idő múlva megjelent Harry. Felálltam és felé indultam, de meghátráltam. Mögötte jött a két lány, Perrie és Zoé, Zayn jelenlegi barátnője.
-Mi a fenét csináltál vele? -támadt nekem a szőke. Könnyes szemében a düh csillogott. Teljesen megértem. Nem szóltam semmit, csak tűrtem. Tűrtem ahogy lökdös, és megaláz a folyosón lévő emberek előtt. -Ha akármi baja lesz..ha akármi baja lesz, kicsinállak! Megértetted? -fenyegetőzött mutatóujjával.
-Na jó elég lesz.- fogta meg karját Harry- majd az egyik székhez húzta és leültette. Egyik karjával átölelte, magához húzta. Látszik, hogy Perrie megnyugszik karjaiban, biztosan szereti őt.
Én és Zoé ketten maradtunk, beállt a kínos csend. Egyikünk sem szólt, csak álltunk és néztük a semmit.
-Figyelj..én sajnálom. -fordultam felé, de nem néztem a szemébe.
-Sajnálod? Sajnálod mi? Miattad mentünk szét. Neked semmi keresnivalód nincs itt. Szerintem jobb lenne ha elmennél. -mondta cinikusan. Teljesen igaza van, tényleg nincs itt semmi keresnivalóm.
Bólintottam egyet, majd a bőröndömet megfogva indultam le a lépcsőn.
Lassan, mint egy zombi tettem meg lefelé a lépcsőfokokat. Leérve az aulába leültem az egyik székre, kezemet arcom elé vettem, szégyelltem magam. Úgy éreztem, mintha az egész világ ellenem lenne, és gyűlölne. A könnycseppek versenyeztek az arcomon, hogy ki ér le hamarabb. Kézfejemmel letöröltem őket, nagy levegőt vettem és felálltam. Egy kezet éreztem a vállamon, megfordultam. Szembe találtam magam egy zöld szempárral. Nem szólt, csak állt és én is.
Egyszer csak szorosan magához ölelt, nem tudom miért, de jól esett.
-Hope. Az ami kettőnk között történt..- vakarta meg tarkóját.
-Nem tudja meg senki. -fejeztem be helyette. -Ígérem, hogy nem fogok többet kavarni, eltűnök örökre. Soha többet nem fogtok rólam hallani. Szia Harry! -köszöntem el tőle, majd elindultam a kijárat felé.
Talán így lesz a legjobb. Bele kell törődnöm, hogy elvesztettem őt. Elmegyek Londonból, és nem jövök vissza. Így menekülök minden elől, ahogy azt mindig is tettem, s megpróbálom őt elfelejteni.