25.-rész

Megérkeztem a 25. résszel is :) Remélem tetszeni fog. Sajna jövő héttől már CSAK szombatonként, vagy két hétben egyszer tudok hozni új részt. :c sajnos itt a suli, és nekem bele kell húznom, különben pápá 1D koncert :'/ de próbálom rendszeresen hozni őket. Komizni szabad :)

Lassan és idegesen fordultam meg a kanapén, remélve, hogy nem Ő lesz az.

De sajnos csalódnom kellett, mikor végre megfordultam. Harry karjaitól egy kicsit nehézkesen ment, de sikerült. A gyomrom azonnal görcsbe rándult, és a szívem is dübörögni kezdett. 

Mind ketten elsápadtunk egymás láttán, szerintem én se és ő se számított erre a "kellemes" meglepetésre.

De hogy kerül ő ide? Nem értem...végre kezdtem elfelejteni Harry-nek köszönhetően, most meg megint fel kell bukkannia?! Ige.. Ő Adam a volt pasim,, aki miatt folyamatosan a drogot szedtem anno. Már nem láttuk egymást legalább 2 hónapja. 

-Valami baj van?- kérdezte Zoé Adam-et.

-S-semmi.- dadogott, majd le ült. 

Én is előre fordultam, és próbáltam nem Őt, és nem furán viselkedni, de valahogy nem ment.

Idegesen piszkálni kezdtem a kezemet és csikorgatni a fogamat. 

-Mi az?- hajolt a fülemhez Harry.

Megráztam a fejem, hogy semmi, de ez persze nem így van. 

Idegesebb vagyok, mint valaha. Míg a többiek beszélgettek, addig én lehajtottam a fejem és a pilláim alól figyeltem Adam-et. Ő is hasonlókép ideges mint én, vagy talán jobban.

Mellkasa gyorsan emelkedett fel és le, közben tetoválásait birizgálta. pontosan azt a lakatot a csuklóján, amit én varrtam neki a hónap fordulónkon. Már megbántam az egészet. Valójában ő is csinált egyet nekem a bokámra, csak az a kulcs. A lakathoz tartozó kulcs. 

Mind a ketten egymást figyeltük, mind a kettőnket meglepett z a különös találkozás. 

Mogyoróbarna szemeiben ismét elmélyedtem, mint régen is és azon gondolkodtam, hogy puszta véletlen, hogy találkoztunk, vagy a sors akarta így? 

Gondolataimat Cece zavarta meg, aki a lépcsőről tartott lefelé.

Igazából vele csak néhányszor találkoztam, míg együtt voltunk Adam-mel, de éppen elég is volt ennyi. Bőven elég volt. Én se kedveltem őt, és ő se engem.

-A vacsora készen van. Cece gyere segíts!- hallottam a konyhából Kate hangját.

Mind annyian felálltunk, majd a konyhába tartottunk.  mind annyian leültünk a nyolc személyes asztalhoz.

Kate és Cece hozták a spagettit, majd az asztalra tették, Zayn pedig felbontotta a bort.

mindenkinek töltött a poharába egy kicsit. 

Megvártam, míg mindenki kiszedi magának az adagját a tányérjára, és csak utána kezdtem el enni.

A villámmal először csak turkáltam az ételben, aztán már felcsavartam a tésztát az eszközre, majd bekaptam.

Elég éhes voltam, de most a gyomrom nem bírta befogadni a kaját.

Talán még az is összezavarodott, és nem csak a gondolataim, de nem akartam magam kellemetlenül érezni, ezért még néhány falatot megettem.

-Köszönöm a vacsorát Mrs.Bell. Isteni volt.- erőltettem egy műmosolyt az arcomra a vacsora végén.

-Szívesen aranyom.- mosolygott rám.- Hívj csak Kate-nek.

-Ha nem baj én most kimegyek a teraszra..túl sokat ettem és kell a friss levegő.

-Persze-persze. Menny csak.- azonnal el is indultam a teraszra.

"Kér még valaki? Mert ha nem megnézhetnénk egy filmet, már ha így összegyűltünk." hallottam Cece hangját a háttérből, ami nem sokáig tartott mert már az ebédlő közelében sem voltam.

Tényleg kellett a friss levegő, hogy kitisztuljanak a gondolataim.

Az ajtóhoz érve kinyitottam, majd kiléptem a küszöbön. Csukott szemekkel szippantottam be a langyos levegőt. Jól esett. Karomat összefontam magam előtt és úgy néztem a holdat, ami nem soká teli lesz.

Legalább 5 perc után az ajtó nyikorgására lettem figyelmes. Megfordultam, és megint  csak csalódnom kellett.

-Te meg mégis hogy a francba kerülsz ide?!- rángatott magához karomnál fogva.

-Ez fáj.- szisszentem fel.

-Bocs.- lazított fogásán, de még mindig nem engedett el.- Szóval? Perrie már kezdtelek elfelejteni, erre meg felbukkansz?- ekkor már elengedett, majd egy cigit vett elő és rágyújtott.-Kérsz?

-Nem.. nem szívok többet. Tudod, hogy ha megint rászednél nem tudnám abbahagyni. Én nem szívok több füves cigit.

Magában nevetni kezdett, egy amolyan "aha persze" arccal, majd kivette szájából a cigit és felém fordult. 

                                        

-Szóval miért vagy itt? És ki az a göndör aki mellett ültél? Talán az új pasid?

-Semmi közöd hozzá. Egyébként itt lakom Londonban a bátyámnál. Te mit keresel itt?

-Itt lakom Londonban az unokanővéremnél. És igenis van hozzá közöm.- szorított ismét magához.- Mert még szeretlek.-suttogta  a fülembe.

Teljesen kirázott tőle a hideg. Eltoltam magamtól, majd idegesen a hajamba túrtam -amit az este folyamán leengedtem- és ráförmedtem, persze nem olyan hangosan.

-Szeretsz mi?! Akkor nem dobtál volna. Vártál volna egy kis ideig a pöcsöddel, míg felkészülök rá, de nem... neked akkor...- folytattam volna, de ajkait hirtelen enyéimre tapasztotta. Esélyem sem volt, hogy eltoljam, mert karjai szorosan fogták körül derekam.

Miért csókolt meg? Miért teszi ezt velem és én miért viszonzom ezt?

Lehunytam a szemem, élveztem ezt az egészet, pedig tudom nem lenne szabad. Lazított karjain, így kezem ki tudtam venni magam mellől. Tarkóját simogattam, majd hajába túrtam. Nyelve azonnal bejutást kért, amit meg is adtam neki.

A hosszú, legalább egy perces csókcsatánk után zihálva váltunk el egymás ajkaitól. Egymással szemben álltunk, és derekamat fogta, nem engedett el.

-Sajnálom. Tiszta hülye voltam.

-Ennek nem kellett volna megtörténnie. Miért csókoltál meg?- kérdeztem sértődötten, habár a szívem legeslegmélyén  egyáltalán nem bántam ami az előbb történt.

-Nem tudom. Csak el akartalak hallgattatni, meg kurvára hiányzott már az érintésed, az ajkaid, meg mindened.- rántott vállat, majd folytatta.- A kék szemed..-hajolt közelebb ismét.

Orrunk hegye összeért, tekintetünk egymáséba gabalyodott.

Talán ez most olyan, mint a romantikus filmekben, ahol bármi megtörténhet, de ez most a valóság. 

Ennek nem kéne megtörténnie, nekünk egyáltalán nem kellett volna találkoznunk megint.

A füves cigi még mindig a kezében volt, ám már alig égett.

Lassan közeledett hozzám, szemét lehunyta. Én is így tettem, már majdnem összeért a szánk, mikor valaki ajtót nyitott. Hirtelen távolodtunk el a másiktól, majd mind ketten a mögöttünk lévő, meglepett, mégis ideges fiút bámulta.