34.-rész ~ Vége!

Drága olvasóim! El sem hiszitek mennyire örülök a sok feliratkozónak. Nagyon köszönöm! Tényleg.... Mint látjátok itt az új rész, ami egyben az utolsó előtti is. Tudom, azt mondtam, hogy 40 részes lesz a blog, de se ihletem, se energiám tovább írni ezt az egészet. Feladtam. De ez nem azt jelenti, hogy befejeztem a blogolás, hisz ezen kívül van még három aktív blogom. The Secret , Love From The Prison , és a You Belong With Me . Az előző rész komment határos volt, méghozzá 10 megjegyzés után jött volna ez a rész, de nem gyűlt össze :c vagyis de, méghozzá úgy, hogy egy névtelen olvasó többször írt megjegyzést ami nem számított, de én meg nem akartam tovább húzni. Remélem azért ehhez lesz néhány megjegyzésetek. Bocsi hogy ilyen rövid lett. A következő, ami az utolsó már hamarabb fog jönni. Szombatra várható. 

Malik*

__________________________________________________________

Soha nem akartam ezt. Vagy még is?  Nem tudom, össze vagyok zavarodva. Tudom, hogy hibáztam, talán a legnagyobbat.  Lehet nem kellett volna lefeküdnöm Jessica-val, de itt nem csak én voltam a hibás. 

Zoéval majdnem két hete nem beszéltem, azt sem tudtam hogy bent volt a kórházban. 

Óvatosan kihúztam karom a vörös feje alól, nem akartam, hogy felkeljen. Felültem, majd bűntudattal teli szemekkel ránéztem. Bűntudatom volt 

Zoé miatt is, mert megcsaltam, másrészt mert a lány testét liluló voltok fedték, amiket én okoztam neki. 

Magamra húztam a fekete pólót, és egy nadrágot, majd kimentem a szobából és lementem a nappaliba.

A konyhában Harry és a húgom beszélgettek valamiről.

-Zayn te hogy nézel ki?- állt fel a Perrie a székről, szemei kitágultak mikor meglátott.

Felém kezdett sétálni, figyelmét a nyakamra terelte. -Ez meg micsoda? Zayn, ugye nem..?

-Nem. -hazudtam, kezemet a nyakamon lévő szívás nyomra raktam. A fenébe. Látszott a húgomon, hogy nem hisz nekem. Megvető pillantásokat szórt felém, szinte látszott rajta, hogy csalódott.

-Hát haver. Ezt nem kellett volna. -jött oda hozzám Harry, majd megpaskolta a vállam, utána leült a kanapéra. Leültem az egyik székre, kezembe vettem egy almát és azt kezdtem el rágcsálni. Időközben  megérkezett Jessica is. Fel volt öltözve, lesütött szemekkel halad lefelé a lépcső fokain.

-Én megyek. -mondta halkan, majd felém nézett. Nem tudtam szemébe nézni, mozdulatlanul ültem és néztem a kezemben lévő gyümölcsöt.

-Még szép, hogy mész! Takarodj! - támadt rá Perrie. -Azt hittem te  a barátja vagy Zoénak, és nem támadnád őt hátba. Te pedig Zayn büszke lehetsz magadra.- nézett rám kék szemeivel. -Nem tudod mit vesztettél el.- mondta, majd felrohant az emeletre, Harry pedig utána.

Teljesen igaza van. Sajnos mindenben. Egy féreg vagyok, aki elvesztette a legnagyobb kincset akit kapott, ráadásul az a kincs a gyerekem anyja. Jessica még mindig lesütött szemekkel állt, nem mozdult. 

-Gyere. Hazaviszlek. -léptem oda hozzá. Kinyitottam az ajtót és kiléptem rajta. 

-Nem kell. Óriási bűntudatom van Zayn! Gyűlöltelek amiért azt tetted velem, és Zoé-n keresztül akartalak tönkretenni, de megkedveltem őt és most... most ezt tettem. -folyt le egy könnycsepp az arcán.

Nem szóltam semmit, hisz nem is tudtam mit.  Csak álltam ott, lehajtott fejjel, és csak néztem a földet.

-Beszélnünk kell vele. -nyögtem ki, tekintetemet rá szegeztem.

Bólintott. Ő sem szólt egy szót sem. Beültünk az autómba, majd Zoéhoz indultunk. 

Ez szép. A barátnőmhöz megyek az ő barátnőjével, akivel épp fél órája feküdtem le. Csodálatos.

Legszívesebben visszaforgatnám az időt, hogy ez ne történjen meg, de mivel ez lehetetlen, szembe kell néznem a hibáimmal és el kell mondanom neki. Ezzel lehet elvesztem őt végleg, de legalább könnyítek kicsit a lelkiismeretemen.

Zoéék házánál leparkoltam az út szélére, s leállítottam a motort. Bekopogtunk az ajtón, nem nyitotta ki senki sem. Megnyomtam a csengőt is, erre már hangokat hallottunk, később pedig kinyílt az ajtó. 

A lány meggyötört, kisírt szemivel találtuk szembe magunkat. Hihetetlen, hogy mióta nem találkoztunk mennyire megváltozott. Legszívesebb sírva fakadtam volna a látványon. Zoé arca beesve, a szemei alatt néhány karika.

Nem akarom még ennél is jobban összetörni, de ezt muszáj megtudnia.

-Mit kerestek ti itt? -kérdezi néhány másodperc csönd után. -Zayn te mit keresel itt? Nem volt még elég hm?

-Beszélhetnénk?

Arrébb állt, így be tudtunk  menni Jessica-val. A ház el lett hanyagolva, a bútorok porosak, a sötétítők be voltak húzva. Mindössze annyi fény jutott be a lakásba, amennyi a konyha kisebb ablakából szivárgott be.

-Zoé..öm. -szólalt meg Jess vékony hangján. - El kell mondanunk valamit. Zayn és én..- nézett rám zöld szemeivel, mibe könnycseppek gyűltek össze. -Lefeküdtünk.
Zoé meglepetté, egyben sokkos állapotba váltott.
-Mi? - állt fel hirtelen, kezét halántékához emelte. -Ez most komoly?! És ezt mégis mi a francért mondjátok el nekem? Jessica benned csalódtam a legnagyobbat. Tudjátok mit? -állt meg, szikrákat lövellő szemekkel meredt ránk. -Legyetek boldogok. Megérdemlitek egymást. Tűnjetek el innen, Zayn veled pedig végeztem. Érted? Vége! A gyereket pedig elfelejtheted. -nyúlt a karomért, rángatni kezdett hisztérikusan. Szinte kiráncigált a nappaliból, majd kidobott a lakásból. -Takarodj és vissza se gyere! -sírta el magát végül. Lerogyott az ajtó küszöbébe, majd tovább sírt. A szívem szorult össze, levegőt alig kaptam.
Lassan közelebb mentem hozzá, s leültem mellé. Arrébb húzódott, próbált felállni, de visszaesett.
-Ne haragudj. Tudom, hogy hülyeséget csináltam, de én téged szeretlek. És ezt komolyan is gondolom. Kérlek ne haragudj rám Zoé.- fakadtam ki én is, egy könnycsepp folyt végig borostás arcomon.
-Tudod.. anyám mindig azt hajtogatta, hogy egy férfi csak akkor képes sírni, mikor igazán szeretett. Csak tudod mi a baj itt? -nevette el magát kínosan. -Az, hogy én nem éreztem a szeretetedet már rég óta. Most pedig lefekszel a barátnőmmel. Csalódtam benned Zayn. Nem tudom, miért érdemlem ezt, mert én szerettelek téged. De most, hogy ezt tetted, hogy megcsaltál már másodszorra, megutáltattad magad.
-Kérlek ne mondd ezt. -vettem kezeimbe apró kezeit, s megszorítottam.
Annyira megölelném, de félek, eltaszítana magától.
Hibáztam. És csak most jöttem rá én idióta, hogy nekem ő mindennél fontosabb, nem tudnám elképzelni nélküle az életem. De ez a Love Story úgy látszik itt véget ér, mert nincs közös jövőnk. Azzal, hogy megcsaltam őt, végleg elvesztettem, és nem tudom visszacsinálni.
-Most tényleg vége? -kérdeztem pár perc csönd után.
Nem szólt semmit, csak meredt előre barna szemeivel a semmibe.
-Igen. Itt és most, mindennek vége.